Szolgáltatások

Home Szolgáltatások

A Pirkadattól Alkonyatig Alapítványt akkor is felkeresheted, ha   gyermeked napközbeni ellátását meg tudod oldani. Ezen az oldalon azokat a szolgáltatásainkat gyűjtöttük össze, melyekre bármelyik kisgyerekes családnak szüksége lehet.

Szülinapi zsúr

 

Ha születésnapi zsúrt, baráti összejövetelt vagy családi gyerek programot tervezel, akkor is számíthatsz ránk!Nincs is nagyobb öröm, mint megünnepelni csemeténk születésének évfordulóit. Nincs annál természetesebb, ha minden szülő emlékezetessé szeretné ezt tenni gyermeke számára. Örömmel és szeretettel látja vendégül a kis barátokat, rokonokat. A legtöbb esetben azonban erre otthonunkban nincs megfelelő infrastruktúra, elegendő játék, „elnyűhetetlen” személyzet. Így gyakran a legjobb szándék mellett is csak hatalmas felfordulás, kiborult málnaszörp, szétkenődő tortaszeletek, rohangáló, „rosszalkodó” vendégsereg jellemzi a várva várt ünnepet.

Ha ránk bízod a szülinapi zsúrt 3 órára a Tiétek az egész épület. Feldíszítve, kidekorálva vár rátok, igényeitek szerint feltálaljuk az ételeket és italokat. Kérhettek kézműves foglalkozást, arcfestést, ugrálóvárat, játékokat és bármit, amit még szeretnél. Ha gondolod még a meghívók készítését is ránk bízhatod.

Keress, hogy mindent megbeszélhessünk!

Csengő Bolygó Napközis Tábor

 

A tábor öt napja alatt az a célunk, hogy a gyermekek a megfelelő tárgyi és személyes feltételek között minél jobban érezzék magukat. A kellemes időtöltés biztosítása mellett hasznos tartalommal is megtöltjük a tábori napokat.A délelőtti és részben a délutáni foglalkozások témájaként olyan területeket választottunk, amelyek segíthetik a gyermekeket a testi, lelki egyensúlyuk megteremtésében, az egészséges, harmonikus, környezettudatos életvitel elsajátításában illetve megerősítésében. Természetesen ez még nem a felnőtteknél szokásos tudatos folyamat, inkább olyan lehetőségeket, mintákat, elveket kívánunk megmutatni a gyermekeknek, amelyek későbbi emléknyomként alapot teremthetnek az egészséges személyiség, a harmonikus emberré válás folyamatában.

Minden napnak lesz egy központi témája, de gyakorlatilag mind az öt téma megjelenik valamilyen formában minden nap, így az élmények még inkább elmélyítik az új ismereteket.

A tábor során felhasználjuk:

  • a zene csodálatos lehetőségeit (hangszerek, ének, zeneművek),
  • a Föld, a természet értékeinek és megóvásának ismereteit (a téma köré épített játékok és kirándulás),
  • az emberi értékek hétköznapi tudásanyagát (játékos feladatokon keresztül),
  • a gyermekek eredendő kreativitását, és
  • az egészséges életmód mindennapokba illeszthető, gyakorlatban is könnyen használható ismereteit.

A megfelelő mozgás biztosításához a gyermekek ösztönös mozgásigényét kiegészítve sorversenyeket, a benti foglalkozásoknál pedig mozgásos feladatokat építünk a programba. A tábor reméljük tudatban, lélekben maradó emlékeit tárgyi emlékekkel is kiegészítjük. A gyermekek hazavihetik alkotásaikat, a kreatív foglalkozások végtermékeit, és természetesen a sorversenyek és vetélkedők díjait, jutalmait.

Érdeklődj és jelentkezz minél hamarabb!

Babysitter szolgáltatás

 

Ha pár órára, egy estére, esetleg egy hétvégére nincs kire bíznod a gyermeked, pedig muszáj

  • ügyet intézned,
  • állás interjúra menned,
  • elintézned a nagy bevásárlást,
  • megnézni a rég vágyott filmet, színházi előadást
  • megünnepelni a házassági évfordulót
  • vagy csak egy kicsit kellene pihenned, sportolnod

akkor is keress minket és lehetőség szerint megtaláljuk a legjobb megoldást arra, hogy segítsünk. Amíg Te elfoglalt vagy gyermeked a lehető legjobb „kezekben” lesz, remekül fogja magát érezni, nyugodt szívvel ránk bízhatod.